Mosógép kisokos

Bár eszközeink többségét gyakran cseréljük, mosógépünk esetében sokkal inkább a „hosszútávú kapcsolatra” törekszünk. Fontos tehát, hogy egy valóban kompatibilis, életstílusunkoz leginkább illő, az általunk preferált szempontokhoz passzoló típust válasszuk, hiszen ma már a mosógépek nem „csak” mosnak és centrifugálnak, hanem számos hasznos takarékossági és kényelmi funkcióval rendelkeznek, melyek megkönnyítik életünket.

A rengeteg típus és funkció közötti könnyű eligazodáshoz szeretnénk most útmutatást adni, és segíteni a vásárlás előtt álló olvasóinknak a tökéletes mosógép kiválasztásában.

 

Milyen fajta mosógépet vegyek?

Honnan töltsük?

Az első kérdés, hogy elöltöltős vagy felültöltős legyen a mosógép. Elsősorban a helykihasználás miatt fontos ezt mérlegelnünk.

Az elöltöltős típusúaknak nagyobb alapterületre van szükségük. Előnyük azonban, hogy a szárítógép rákerülhet a tetejükre, vagy akár pult alá is kihelyezhetjük a konyhába, hogy a fürdőben ne foglalja a helyet.

Egy kisebb fürdőszobába azonban, éppen emiatt a felültöltős mosógép a praktikusabb.

Mosó- és szárítógép egyben

A mosó- és szárítógépnek megvannak az előnyei és hátrányai, így összegyűjtöttünk néhány szempontot, amik segíthetnek a döntésben.

Biztos mindenki járt már úgy, hogy kedvenc felsőjét szerette volna felvenni egy eseményre, de az ott lapult a szennyes alján. Azonban az ilyen típusú gépek egyik legnagyobb előnye, hogy nem kell órákig várni arra, hogy a mosás után fel tudjuk venni a kiválasztott ruhát.

Emellett a kisebb lakásban élőknek sokszor probléma, hogy a ruhákkal teli szárítót állandóan kerülgetni kell, és sok helyet foglal, ha valaki pedig két-háromnaponta mos, akár állandó „bútordarabbá” is válhat. Ezzel a típusú géppel tehát ez a probléma is megoldódik.

A legtöbb gép esetében külön is lehet használni a szárító funkciót, így egy gyors öblítés után máris száríthatjuk a ruhákat, ami környezetünk szempontjából is előnyös.

A lassan száradó ruhák ugyanis jelentősen megnövelik a lakás levegőjének víz- és páratartalmát, amely akár penészedéshez is vezethet. Szárítógéppel azonban ennek esélyét jelentősen csökkenthetjük.

Hátránya viszont, hogy egy kombinált program minimum 3 órás, de jóval hosszabb is lehet, vagyis addig más mosási programot nem lehet indítani. Az energia- és vízfogyasztás ezért magasabb lesz, mintha csak egy sima mosási programot indítanánk.

Bónusz

LG Twinwash

Egy időben, egy helyen, de mégis két külön mosás. Az LG TWINWash 2az1-ben dupla mosógéprendszerének köszönhetően két adag szennyest egyidejűleg, akár két különböző mosási programmal moshatunk ki, mindezzel időt spórolva. A rohanó hétköznapokra ideális megoldás lehet, főleg azoknak, akik úgy érzik sosincs elég idejük a házimunkára.

Extrák, amik megkönnyítik az életed

  • Mosószer optimalizálás

A BOSCH i-DOS mosógép olyan intelligens adagolóval rendelkezik, amely pontosan tudja mennyi mosószer és víz szükséges egy mosáshoz. Itt nincs szükség szemmértékre vagy gyors fejszámolásra, a mosógép majd elintézi helyetted.

  • Adj hozzá bármikor

Kimaradt egy póló? A Samsung AddWash mosógépekkel gyorsan és egyszerűen pótolhatod a mosásból kimaradt ruhadarabokat a mosási ciklus megkezdése után is. Csak öblíteni vagy centrifugálni akarsz? A kézi mosást igénylő ruhákat is behelyezheted a dobba a mosás bármelyik szakaszában!

  • Víz- és energiatakarékos szabályozás

Az LG mosógépekben a A ProSense technológia® a töltet mennyiségéhez igazítja a program hosszát és az energiafogyasztást. A SoftPlus technológia pedig lehetővé teszi az öblítő teljesen egyenletes eloszlását az anyagokon


Energiatakarékos, de mit jelent ez számokban?
A, A+, A++, A+++

A mosógépeken található energiacímke, melyet egységesen 2011-ben vezettek be, segít a tájékozódásban. Megtalálható rajta a mosógép éves átlagos áramfogyasztása (kilowattórában), illetve az éves átlagos vízfogyasztás, mindkettő évi 220 normál mosásra számolva.

A címkéről a mosási és centrifugálási zajszintet is leolvashatjuk, melynek mértéke általában 50 és 75 decibel (dBA) közé esik. Ahhoz, hogy tudjunk viszonyítani íme néhány jellemző érték: eső – 50 dBA, mennydörgés – 120 dBA, háttérzaj egy csendes irodában 40 – dBA. (A szakértők szerint a tartósan 85 dBA fölötti zajterhelés halláskárosodáshoz vezethet.)

Az energiacímkén található szín- és betűkódok mutatják a háztartási gépek besorolását energiafogyasztás szempontjából. A zöld színű A+++ jelzésű a legjobb, míg alul a piros G jelzésű a legrosszabb besorolású. Szerencsére mosógépek esetén A+ osztályúnál már nem lehet rosszabbat vásárolni. Százalékban kifejezve mondhatjuk, hogy az A+ 10%-kal, az A++ 20%-kal, az A+++ 30%-kal fogyaszt kevesebbet a sima A energiaosztályú mosógépeknél.

Az energiatermelés következtében rengeteg káros anyag kerül a környezetünkbe, éppen ezért fontos, hogy az energiát a lehető leghatékonyabb módon használjuk fel. Az energiatakarékos mosógép vásárlása egy apró, de jelentős lépés a környezettudatosság irányába és hosszútávon még költséghatékonyabb is.

A Háztartási Nagygép Csereprogram segítségével most akár állami kedvezménnyel cserélheted energiahatékonyabbra mosógépedet. A részletekért kattints ide.


Mit tud egy okos mosógép?

  • Távolról vezérelhető indítás okostelefon segítségével

A távolság nem akadály, a mosást bárhonnan elindíthatod. Csak egy gombnyomás az okostelefonodon, és mire hazaérsz, már a tiszta ruhák várnak.

  • Értesítés, amikor lejár a mosás

Ugye veled is megtörtént már, hogy megfeledkeztél a mosásról, és akár órákig ott álltak a vizes ruhák? Ilyen garantáltan nem fog veled többet előfordulni. Bár az okos mosógép kiteregetni (még) nem tud, de emlékeztet, hogy ideje kivenni a ruhákat.

  • Segít megtalálni az ideális mosóprogramot

Csak add meg a paramétereket (ruhák színe, anyaga, szennyezettségi foka), és mosógéped ajánlja is a megfelelő mosási programot, nem kell órákig bogarásznod a leírást.

  • Hangvezérlés – Csak szólj Biancának!

A Simply-Fi applikáción keresztül már hangvezérléssel is irányítható az okos mosógép. Csak egy szavunkba kerül és Bianca, a Candy új márkájú mosógépe, elindítja a mosóprogramot, de tippeket és tanácsot is ad nekünk, ha megkérjük rá. Hihetetlen, de eljött az idő mikor már nem hangzik furán, ha azt mondjuk: „Egy pillanat, éppen a mosógépemmel beszélek!”.

  • A mosás nyomon követése mesterfokon

Telefonunk segítségével távolról is ránézhetünk, hol tart éppen a mosás. Időbeosztás szempontjából igazán hatékony, ha tudjuk, még belefér a bevásárlás, mielőtt haza kellene sietnünk kiteregetni.

  • Kimutatás készíthető a mosógép fogyasztásáról adott időszakokban

Ha kíváncsiak vagyunk mosógépünk valóban jól teljesít-e, a Samsung appján keresztül lekérdezhetjük az eredményeket.

Cikkünk végére érve, reméljük sikeresen kijutottatok a mosógépek útvesztőjéből és már körvonalazódik, melyik típusú mosógép számotokra a tökéletes választás!

Addig is, nézzetek körbe mosógépeink széles kínálatában, vagy látogassatok el személyesen Euronics szaküzleteinkbe!

Hozzászólások letiltva.