Ezeket a kerti munkákat még mindenképp végezd el idén!

Őszi levelek, lehullott falevelek, gereblyézés

A kert ősszel is igényli a törődést

Mikor a természet őszbe borul, a nappalok egyre rövidülnek, az időjárás pedig egyre hűvösebb lesz, nem nyílnak a virágok, és a kertünk nem ad új terményeket, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nekünk sincs már több dolgunk vele. Pedig a kerti feladatok sora nem ér véget az ősz beköszöntével: ilyenkor kell felkészíteni a télre a virágágyásainkat, új virághagymákat ültetni, összeszedni a lehullott faleveleket vagy komposztot készíteni. A kerted a következő idényben meg fogja hálálni a törődést, készítsd hát fel te is időben a téli fagyokra!

Csak az a szép, zöld gyep… azt ne feled!

A téli nedvesség, a kevés napfény és a hideg árthat a gyepnek, ezért ahhoz, hogy tavasszal ismét a smaragdzöld fűben gyönyörködhess, van pár dolog, amit még idén el kell végezned. A fű szellőztetése az egyik legfontosabb lépés ilyenkor is. Ez segít megszabadítani a gyepünk felső rétegeit a tavasz és nyár során elhullott növényi részektől, egyéb lerakódott szennyeződésektől. Természetesen nem kell ezt kézzel végezned, segítségedre lesznek a gyepszellőztető gépek. Elkerülhetetlen feladat a tápanyagutánpótlás is, amit megoldhatsz részben a tavasz óta összegyűlt komposzttal, részben pedig a speciális őszi gyeptrágyákkal, ami ellenállóbbá teszi a füvet a téli fagyokkal szemben. Ezeknek a speciális trágyáknak alacsonyabb a nitrogéntartalma, de magasabb a káliumtartalma, így hatásukra lassabban, viszont megerősödve nő a fű. Az őszi hónapokban még egy gyors újrafüvesítésre, a kiégett, kikopott részek pótlására is lehetőség nyílik. Utoljára november elején javasolt nyírni a gyepet, ilyenkor legalább 5-10 centi hosszúra hagyd meg a szálakat!

Komposzt – a fekete arany

A lehullott levelek összegyűjtése – gereblyézéssel, elektromos lombszívó vagy lombszívó  használatával – szintén segíti a kerted téli pihenését. Ha ezt elmulasztod, a lehullott levelek szinte teljesen elzárják azt a kevés napfényt is, ami érné a növényeket. A komposztálás megkezdésére is alkalmas ez az időszak, akár most kezdesz csak bele, akár az elhasznált komposztot pótlod a sok kerti maradvány, hullott levél felhasználásával. Fontos, hogy a komposztba tegyél magas nitrogéntartalmú „zöld” (pl. konyhai) hulladékot és sok szenet tartalmazó „barna” hulladékot (pl. száraz levelek) is. Ezeket rétegezd 10-15 centiméterenként, ügyelve a nedvességtartalomra is. A komposzt inkább nyirkos legyen, mint túlzottan nedves, és takard le, hogy a bomlási folyamatokhoz szükséges hőt is biztosítsd számára.

A tavaszi termés ősszel indul

A következő teendő az ágyások rendezése. Az egynyári növényeid maradékát távolítsd el és felaprítva tedd a komposzthoz. A kiürült ágyások kötött talaját minél mélyebben ásod fel, lazítod meg, annál jobban elősegíted a csapadék megkötését és annál több gyomtól szabadulhatsz így meg. Az évelőket vágd vissza, így védve őket a fagy ellen. A növény nedvességtartalma ilyenkor a gyökerekbe húzódik vissza.

Az évelő növényeket szükség esetén tőosztással szaporíthatod is. A túlburjánzott növényeket ilyenkor ki kell ásni és a tövét két vagy több részre osztani. Ezt azért végezzük, hogy a növény egészséges maradjon és további példányok jöjjenek létre. Emellett az örökzöldeket is ebben az időben kell visszavágni vagy formára vágni.

A pompázatos tavaszi tulipánok, nárciszok hagymáinak elültetése is ilyenkor esedékes. Egyes haszonnövények – például a dughagyma vagy a lóbab – is elvethetők ősszel, hiszen ezek bírják a fagyokat, így tavasszal megerősödve nőnek és hamarabb szedheted őket.

Azért, hogy a téli hidegtől óvd elültetett növényeidet, a fagyra érzékeny fajtákat takard be. Használj erre a célra homokot, rőzsét, mulcsot, de adott esetben – a fokozott védelem érdekében – akár korábbról megmaradt buborékfóliából vagy hasonló csomagolóanyagokból kis sátrat is indokolt lehet emelni köréjük (ezzel a műanyag is újra hasznosul, így később válik hulladékká).

Gondolj a kert lakóira is!

A kertben élő madaraknak, hasznos rovaroknak a tél közeledtével igencsak megcsappan a természetes táplálékforrásuk. Nem mindenki tudja, de sok kerti élőlénynek komoly haszna van a felépített házi ökoszisztémánkban. A madarak összecsipegetik a kártevőket, a rovarok pedig segítenek a talaj lazításában, a komposzt bontásában, de ők is előszeretettel fogyasztják a növényeket megtámadó tetveket, egyéb élősködőket és nem utolsó sorban beporozzák a növényeket. Számukra némi kézügyességgel egyszerű kis rovarhotelt, madáretetőt, madárházat vagy sünlakot barkácsolhatsz. Ehhez akár a kerti munkák során összegyűlt hulladékot, egyéb természetes anyagokat is felhasználhatsz, sőt a barkácsolásba a gyerekeket is be lehet vonni.

Csempészd az ősz színeit a lakásodba!

A manapság egyre népszerűbb DIY barkácsolás jegyében akár a lakásunk is követheti az évszak hangulatát. A lehullott levelekből, megszáradt terményekből saját kezűleg készíthetsz őszi lakásdíszeket, ügyes kis ajtókopogtatókat is. A lehetőségek végtelenek, ennek csak a képzeleted szabhat határt, de az interneten könnyen gyűjthetsz ötleteket is.

Hozzászólások letiltva.