Ventilátor és mobilklíma kisokos

Anyuka dinnyét eszik a kislányával és hűti őket a ventillátor

Az alapvető kérdés

Ha az ablakok és a sötétítők helyes használatával sikerül 25 °C fok körül tartani a lakás hőmérsékletét, akkor elegendő lehet ventilátorban gondolkozni. Ha viszont ez is sok nekünk, vagy ennél is melegebb van, akkor a klímák közül érdemes választani, hiszen nagy hőségben gondolkodni is nehezebb, a pihenés is kevésbé hatékony.

  1. Teljesítmény
    A hűteni kívánt terület méretétől függ, hogy milyen teljesítményű klíma ideális számunkra. Ventilátor választása esetén inkább az a kérdés, hogy hajlandók vagyunk-e mindig mozgatni az eszközt, ha éppen másik helyiségben szeretnénk egy kis szellőt magunknak. Ez az egyik legfontosabb szempont, melyet figyelembe kell vennünk vásárlás előtt. Ha a klíma teljesítményét meghaladja a lakás (vagy a hűteni kívánt terület) mérete, akkor nem hűti le kellőképpen a teret, ellenkező esetben pedig feleslegesen fogyaszt sokat, emiatt drágább lesz a berendezés üzemeltetése a szükségesnél. A klímák teljesítményét általában kW-ban adják meg, egy átlagos szoba négyzetméterére kb. 0,1 kW hűtőteljesítmény szükséges. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy nagyon nem mindegy, mekkora a belmagasság. Ha bizonytalanok vagyunk, kérhetünk segítséget az üzletben.
  2. Energiafogyasztás
    A klímaberendezések energiahatékonyságát a terméken található energiacímke A+++-tól D-ig terjedő skáláján jelöli a gyártó. Szerencsére ma már szinte alig találkozni „A” alatti jelöléssel, az „A” melletti pluszjelek száma pedig egyenesen arányosan nő a hatékonyság mértékével. Az energiahatékonyságot hűtésnél SEER-ben mérik, és minél magasabb az értéke, annál jobb. A magasabb energiahatékonyságú klímák ugyan lényegesen drágábbak, de – ha rendszeresen használjuk – hatékonyságuk miatt hosszú távon megtérül az áruk.
  3. Zajszint
    A zajszintet mindig decibelben megadva állapítják meg, minél alacsonyabb ez az érték, annál alacsonyabb a zajszint. A légzés például 10 dB, míg egy csecsemő sírása 110 dB körüli értékre tehető.  Természetesen ennek toleranciája egyénenként változhat, de még a zajra érzékenyebbek is zavartalanul tudnak aludni 20-25 dB alatt. A hűtőberendezések erre vonatkozó információja szintén az energiacímkén van feltüntetve.
  4. Fűtés – gondolkodjunk előre!
    Nyáron hűt, télen fűt. A fűtésre is alkalmas klímaberendezéssel sokat spórolhatunk. A klímát kiegészítő fűtésként alkalmazva a téli nagy hidegben rásegíthetünk a normál fűtőrendszer munkájára, illetve gyorsan elérhetjük a kívánt hőfokot. Akkor is jól jöhet a fűtési képesség, ha még csak egy-egy napon van szükség rá, és emiatt nem akarjuk például a gázkazánt beüzemelni.
  5. Időzítő
    Előfordul, hogy néha megfeledkezünk dolgokról: felkapcsolva hagyott lámpa, egész éjjel bekapcsolva maradt tévé, és még sorolhatnánk. Akivel túl gyakran fordul elő ilyesmi, annak kifejezetten fontos szempont az időzítő funkció megléte, ami ma már bizonyos ventilátorokon és a legtöbb klímaberendezésen egyaránt megtalálható.
  6. Párásítás/Páramentesítés
    Szakemberek szerint az ideális relatív páratartalom egy 20-22°C-os lakásban 40-60% között mozog. Egészségünk szempontjából sem mindegy, hogy mekkora ez az érték. A túl nedves levegőjű lakásokban gyakori a penész megjelenése, míg a túl száraz levegő a légúti fertőzéseknek kedvez. Egyes klímaberendezések rendelkeznek párásító/páramentes funkcióval, így, ha otthonunkban jelentkezik valamelyik probléma érdemes ilyen típust választanunk.
    +1 Távirányító, mint kényelmi funkció

 

Milyen készüléket válasszak?

Asztali ventilátor

Könnyen mozgatható, bárhová tehető és nem foglal sok helyet. Ahogy a ventilátorok általában, ez a készülék sem hűti a levegőt, hanem csak átmozgatja, csökkentve ezzel hőérzetünket. A benti meleg így elviselhetőbbé válik, viszont a készülékek hatótávolsága kicsi, jótékony hatását csak a közvetlen közelében tartózkodó személyek érezhetik.

Álló ventilátor

Nagyobb hatótávolságú, mint az előbb említett asztali verzió, de több helyet foglal, ráadásul tárolása sem olyan egyszerű emiatt. Továbbfejlesztett verziója már párásítóval van felszerelve, a szétporlasztott vízcseppek pedig tovább fokozzák a hűsítő hatást – persze csak ha közvetlenül érik az embert.

Oszlopventilátor/ toronyventilátor

Ezek a ventilátorok igen közkedveltek, hiszen nagyobb helyiségekben is képesek átmozgatni a levegőt, relatíve mégsem foglalnak el nagy helyet a szobában. Működésük általában távirányítóval is szabályozható. Az egyik legnagyobb előnyük az állóventilátorokkal szemben, hogy halkabban üzemelnek.

Padlóventilátor

Nagy teljesítmény, erősebb légáramlás, mobilitás jellemzi ezt a típust, mely elsősorban a munkahelyeken örvend nagy népszerűségnek. Fej-, nyak- és vállízületeink pedig abszolút biztonságban vannak, mivel azokat közvetlen légáram nem éri. Környékén azonban alapos takarítás javasolt, ha nem szeretnénk, hogy a padlón található porcicák a levegőbe kerüljenek.

Mennyezeti ventilátor

A „helytakarékossági” versenyt egyértelműen ez a készülék nyeri, mivel a plafonra felszerelve nem veszi el a teret a többi bútor elől. Előnye továbbá, hogy nem csak nyáron, hanem télen is hasznos, mivel a plafon közelében összegyűlt meleg levegőt képes lefelé mozgatni, ezzel növelve hőérzetünket. Működésük abban az esetben azonban zavaró lehet, ha nem megfelelően vannak pozícionálva a mennyezeti lámpákhoz, erre oda kell figyelni telepítéskor.

Léghűtő

A ventilátorokkal ellentétben a léghűtő nemcsak keringeti a levegőt, hanem hűti is azt, méghozzá nem is akárhogyan. Ez a szerkezet jégkockák felhasználásával (melyeket a készülékhez tartozó jégdobozba kell helyezni) hűvösebb levegőt képes létrehozni, mint a környezete. Optimális megoldás lehet azoknak, akik a ventilátoroknál többre vágynak, klímaberendezésre viszont nem szeretnének beruházni. A folyamatos működtetéshez azonban megfelelő mennyiségű jégkockát kell biztosítani, így egész napos használatra nem ajánlott.

Mobil klímák

Ha komolyabban szeretnénk lehűteni a lakást, érdemes megfontolni mobil klíma beszerzését. A mobil klíma legfontosabb előnye a split klímákkal szemben, hogy beüzemeléséhez nem kell szakembert hívnunk, emellett könnyen átvihető egyik helyiségből a másikba, vagy akár magunkkal is vihetjük a nyaralóba. Ráadásul egyes modellek a hűtés mellett fűtésre és párátlanításra is alkalmasak. Hatásfokban ugyan valamivel elmaradnak a split klímáktól, de ezért kárpótol a mobilitás. Akik érzékenyebbek a zajokra, azok figyeljenek oda a vásárlásnál és az elhelyezésnél, mert ezek a készülékek (kialakításukból adódóan) hangosabban üzemelnek, mint más típusok.

Itt összeszedtük neked minden típust: https://euronics.hu/ventilatorok-klimak

Ha sikerült kiválasztani a megfelelő eszközt a hűsölésre, akkor nincs is már más csak hátra csak élvezni a jó időt és a nyarat!

 

Hozzászólások letiltva.