Xiaomi telefonok teszt alatt!

Az elmúlt napokban két tesztet is készítettünk: a Xiaomi két telefonját vettük górcső alá, ez a Redmi 4A és a Redmi Note 4. Most lássuk, milyen eredményekkel zártuk tesztjeinket:

Xiaomi Redmi 4A

A Redmi 4A kiváló példája annak, hogy nem kell százezreket kiadni egy jól megépített, kellemes tapintású és a szükséges szolgáltatásokkal felszerelt telefonért, már belépőszinten is képesek a gyártók jó telefon készíteni.

Sokáig egyetlen tanács vált be azok számára, akik olcsón kerestek mobilt: ne vegyenek okostelefont. A belépőszinten olyan mértékű volt a spórolás, hogy alapvetően fontos szolgáltatások hiányoztak ezekből a korai készülékekből, melyeknek a telefonáláshoz sem mindig volt elegendő energiájuk. Szerencsére azóta rengeteget fejlődött a technika, a komponensek, így születhetett meg egy olyan okostelefon, mint a Redmi 4A.

Olcsó, mégsem látszik rajta

A legnépszerűbbek azok az olcsó telefonok, amelyeken nem látszik, hogy filléresek. Ha még esetleg a tartós használat közben sem tűnik fel, hogy kifejezetten belépőszintről választottunk, máris megtaláltuk az ideális telefont. A Xiaomi éppen ezt fejlesztette tökélyre, így nagyon olcsón képes jó mobilokat készíteni és még csak attól sem kell tartanunk, hogy a márkanévért kell mesterségesen felpumpált, magas árat fizetnünk (pedig már jól ismert a cég neve a hazai piacon is).

A Redmi 4A műanyag borítású telefon, ám nem kimondottan vastag, mindössze 8,5 mm-es, illetve súlyosnak sem lehet mondani 131 grammjával. A műanyag nem fényes és minőségileg is a felsőbb régióba tartozik, így nem vonzza az ujjlenyomatot és nem karcolódik könnyedén. A mai mércével kicsinek mondható mobil meglepően masszív, nem recseg, nem ropog, nem hajlik. A kis méret egyik oka az 5 colos kijelző – ez a méret manapság egyre ritkább, pedig a vásárlók részéről megvan az igény a kompakt készülékekre. Ezzel a mérettel nem lesz gond zsebbe csúsztatni a Redmi 4A-t, vagy kisebb táskára váltani. Az 5 colos kijelző IPS paneles, ami garantálja a jó betekintési szögeket és szép színeket, a HD-felbontás pedig tökéletesen elegendő ekkora mérethez – így a kép még mindig éles.

A telefon oldalán a szükséges csatlakozókat, micro USB-t és jacket találunk, illetve dupla SIM-kártyát fogadni képes tálcát, a szükséges vezérlőgombokat, valamint felül egy apró LED-et. Ez az infraled, amelynek segítségével rengeteg egyéb berendezésünket irányíthatjuk telefonunkkal, kényelmesen, egy beépített applikáción keresztül.

A Redmi 4A hátlapján felül, a sarokban találjuk a kamerát, ami mezőnyében szokatlanul jó minőségű, 13 MPixeles f2.2 rekeszértékkel, automatikus fókusszal, panoráma fotózással, LED-es villanóval és HDR-opcióval. Az előlapi kamera sem maradt le, ezzel 5 MPixeles selfie-ket lőhetünk.

Minőségi belső

Odabent fejlett komponensek biztosítják a zökkenőmentes használatot, amelyek központja egy Snapdragon 425-ös SoC. Ez négymagos, takarékos, mégis kellően erős minden hétköznapi feladatra. A chipben egy Adreno 308-as GPU is található, amely a HD-s kijelzőt nagyon jó sebességgel képes meghajtani, legyen szó a kezelőfelületről vagy akár egy játékról. A központi chiphez 2 GB RAM csatlakozik, illetve 32 GB tárhely, amely kiemelkedő ebben a kategóriában, sőt, még további 256 GB-nyi mSD kártyával bővíthető is.

A hálózatos részen nem maradt ki a manapság már elengedhetetlen LTE modem, a Wi-Fi, a 4.1-es Bluetooth, sőt, kapunk FM rádiót és a már említett infra LED-et is. A sok-sok chip mellé a készülékházba egy 3120 mAh-s akkumulátort zsúfoltak, amelyet jogosan nevezhetünk túlméretezettnek, mivel azonban extra tápellátásról beszélünk, ez kifejezetten jó hír. A Snapdragon 425-tel hajtott telefon nem az a kimondott nagyfogyasztó, ekkora akkumulátorral pedig a kétnapos használat könnyedén összejöhet bárkinek.

Friss és olcsó

Erényei ellenére kifejezetten belépőszintű telefon a Redmi 4A, azonban ez nem jelenti azt, hogy a gyártó elfeledkezett volna róla. Sőt, a rendszerfrissítések, biztonsági javítások rendszeresen érkeznek, a Xiaomi egyedi, természetesen magyarul is tökéletesen használható MIUI kezelőfelülete pedig az elérhető legújabb, 8.2-es. Aki nem feltétlenül az abszolút csúcsra törekszik mobilvásárlásnál, és/vagy szeretné emberi áron megúszni az új telefont, annak mindenképpen érdemes egy hosszú pillantást vetnie a Redmi 4A-ra, mert egy igazán jól használható, kellően felszerelt mobil, ami hosszú évekig hű társunk lehet.


 Xiaomi Redmi Note 4

Nem nehéz szeretni a Xiaomi telefonjait: közép-felsőkategóriás szolgáltatások és igényes külső jellemző rájuk, miközben áruk abszolút barátságos szinten található. A Note 4 nagy, alumínium és minden fejlett szolgáltatást megtalálunk benne, amire szükségünk lehet.

Ismeretlen, feltörekvő márkából hamar elismert és közkedvelt telefongyártóvá lépett elő a Xiaomi, amit kiváló termékeinek és versenyképes árazásának köszönhet. A Redmi Note széria legújabb tagja a 4-es számot viseli és amellett, hogy minden, 2017-ben fontos szolgáltatást megkapott, olyan részleteiben erős igazán, amelyeket kiemelten fontosnak tartanak a felhasználók ebben az alsó-középkategóriás árszegmensben.

Alumínium belépő

A valós árát meghazudtolóan prémium érzet kerít hatalmába, amikor kézbe vesszük a Redmi Note 4-et, amely alumínium borítást kapott. A lekerekített sarkok kellemes tapintást és kényelmes tartást biztosítanak, a hátlap pedig elegáns és nem vonzza az ujjlenyomatot – amit nem lehet elmondani túl sok mai, felsőkategóriás telefonról. A ki/bekapcsoló, illetve hangerőszabályzó gombok kényelmesen kézre esnek, ahogy a hátlapi ujjlenyomatolvasó is. Ez pont a kamera és a dupla LED-es villanó alatt helyezkedik el a hátlapon és kerek, így azonnal megtaláljuk az ujjunkkal és ami még jobb, hogy villámgyorsan működik – nincsen késleltetés, gondolkodás, hibás beolvasás.

A meglehetősen nagy, 5,5 colos kijelző 2,5D-s üveg borítást kapott, ami sokat javít a külsőn és a prémium érzeten is. A védőborítás alatt egy full HD felbontású, IPS kijelzőt találunk szuper fényerővel, ráadásul a teljes kijelző a miénk, nem takar le belőle semmit a virtuális gombsor. A gombok a káva alsó részére kerültek, ahol háttérvilágításos érintőfelületek alatt találjuk a három gombot. A felső káván kapott helyet az 5 MPixeles kamera, az értesítési LED is. Az oldalkereten alul a hangszórók és a micro USB csatlakozó helyezkedik el, oldalt a dupla SIM kártyát és/vagy mSD-t fogadó tálca, másik oldalon pedig a vezérlőgombok. A felső részen találjuk a jack kimenetet és az infraportot – utóbbi nagyon hasznos kiegészítés, amihez megfelelő applikáció is tartozik, benne rengeteg készülékkel, hogy minden eszközünket vezérelhessük telefonunkkal is.

Erős és takarékos egyben

A Redmi Note 4-et egy Snapdragon 625-ös központi egység hajtja, ami mérföldekre van a belépőszinttől. A nyolcmagos processzort egy Adreno 506-os GPU egészíti ki, amelyen már a 3D-s játékok is szépen elfutnak, a MIUI kezelőfelület fullHD-s mozgatása pedig nem okoz számára gondot. Fontos egy mai, modern telefonnál, hogy ne kelljen folyton a háttérben futó appok miatt aggódni. Ebben is jó a Redmi Note 4, ugyanis 3 GB RAM-ot kapott, amiben rengeteg program elfér – nem kell a programválasztóban kikapcsolgatnunk a háttérfolyamatokat folyamatosan. A tárhellyel hasonlóan bőkezű volt a gyártó, 32 GB flash tárolót használhatunk, ha pedig még ez is kevés lenne, akár 256 GB-os mSD kártyát is képes kezelni a telefon a 2. SIM foglalatban.

A 13 MPixeles kameránál a manapság divatos funkciók nem maradtak ki: kapunk HDR-t, dupla LED-es villanót, automatikus fókuszt, a videofelvételnél pedig választhatunk 120 fps-es 720p módot is. Az előlapi kamera 5 MPixeles és szép, éles képeket készít. A telefonból nem maradt ki az LTE modem, de Wi-Fi és Bluetooth is adott, sőt, az infra mellett még FM-rádiót is kapunk, ami hasznos, de egyre ritkább szolgáltatás.

A Redmi Note 4-en Android 6.0.1-es operációs rendszer fut, amire a Xiaomi a MIUI 8.2-es kezelőfelületet húzta. Ez letisztult, jól személyre szabható és szerencsésen kevés előre telepített szoftvert tartalmaz. A gyártó emellett odafigyel arra, hogy időben megérkezzenek a biztonsági frissítési csomagok, illetve rendszeresen javítást is ad ki, hogy gondtalanul használhassuk telefonunkat. Természetesen a teljes kezelőfelület és a rendszer is tökéletesen magyarra fordított, hibáktól, lefordítatlan részektől nem kell tartanunk.

A mobil, ami gyors és 3 napig bírja

Snapdragon 625-ös SoC, alumínium ház, lekerekített üveg borítás, full HD kijelző, ujjlenyomatolvasó – minden adott egy minőségi telefonhoz. A Xiaomi emellett odafigyelt a jól használható szoftverre, kezelőfelületre is, illetve a kamerával készített képek minőségére sem lehet panaszunk – kategóriájában jónak nevezhetők. Mindehhez még egy nagyon fontos extrát kapunk, mégpedig egy óriási akkumulátort. A 4100 mAh-es telep hatalmas, ráadásul ehhez mérten a 8,5 mm-es vastagság nem is nevezhető soknak. Ekkora tápellátással átlagos használat mellett is gond nélkül összejön a 3 napos használat, de aki éjjel-nappal játszik, fotózik, netezik, az is számíthat a 1,5-2 napos üzemidőre.

Összességében egy jól megépített, külsőre prémium-hatású, alumínium házas, közepesen nagyméretű telefon lett a Redmi Note 4 jó kijelzővel, okosan átgondolt belsővel, elegendő tárhellyel és jó kamerákkal, illetve egy akkora akkumulátorral, ami kategóriájában kiemelkedő üzemidőt biztosít.

Tipp! Ne felejts el mobiltelefon tokot vásásrolni új telefonodra, hogy megóvd a karcolásoktól és megspórold egy esetleges betört képernyő költséges cseréjét!

Hozzászólások letiltva.