Hogyan válasszunk televíziót?

A televízió vásárlásnál mindig is két kardinális kérdéssel szembesültünk, az egyik, hogy mekkorát vegyünk, a másik pedig, hogy milyen képminőségben. Az új technológiák megjelenésével azonban ma már több más tényező is szerepet játszik abban, hogy megtaláljuk a számunkra legideálisabb megoldást.

A legfontosabb, hogy hova: konyhába, nappaliba vagy hálószobába?

Először is gondoljuk át, hogy hova szeretnénk tenni új készülékünket, mert a rendelkezésünkre álló tér, illetve az, hogy milyen távolságból nézzük a TV-t, alapvetően meghatározza annak méretét. Attól függően, hogy milyen helyiségbe szánjuk és milyenek ott a fényviszonyok, változhat az is, hogy melyik lesz számunkra az ideális választás.

Egy konyhába például elég egy kisebb, de széles betekintési szögű TV, mert azok munka közben odasandítva, oldalról nézve is torzításmentes képet adnak. Kisebb hálószobába bőven megfelel egy körülbelül 80 cm képátlójú készülék, egy nappaliba viszont 2-3 méteres nézési távolsággal számolva érdemesebb egy nagyobbat választani 100-130 cm-es képátmérővel. A következő számok lehetnek irányadók: egy 32 colos (vagyis 82 cm képátlóval rendelkező) tévét HD felbontásban kb. 180 centiméterről érdemes nézni, de Full HD minőség mellett elég lehet a 125 centiméter is. Egy 80 colos (203 cm képátló) készüléket HD felbontásban minimum 4 méteres távolságból érdemes nézni, tehát minél nagyobb tévét veszünk, annál nagyobb térre van szükségünk a minőségi élmény eléréséhez. Általánosságban véve érdemes úgy kalkulálnunk a tévétől mért ideális távolságot, hogy az a képátló duplája legyen.

A manapság népszerű ívelt képernyő ideális látószöget biztosít, azonban csak akkor, ha pontosan szemben, és nem túl messze ülünk a TV-készüléktől, ezért ezek a TV-k nem ideálisak akkor, ha nagy családi vagy közös baráti tévézéseket tervezünk nappalinkban. Előnyei leginkább 1,5 méteres képátló felett érvényesülnek, esztétikai szempontból azonban kiváló választás lehet.

Plazma, LCD, LED vagy OLED?

A főleg gyors mozgások megjelenítésére alkalmas plazma mára teljesen eltűnt a piacról, a LED TV-k viszont széles körben elterjedtek – nincs is olyan LCD TV, ami ne LED lenne –, ezért ma már inkább az a kérdés, hogy LED vagy OLED. Az LCD/LED-képernyők nagy előnye, hogy napfénynél is jól láthatóak, élénk képet nyújtanak és energiatakarékosak. Az OLED TV-kben található technológia biztosítja a nagyon jó kontrasztot és színhűséget a sötétebb jeleneteknél is, ám ezen televíziók egyelőre a felsőbb árkategóriához tartoznak.

Az okostévé az okos otthon lelke

Az okostévé elsődleges ismertetőjele, hogy segítségével – Wi-Fi kapcsolat révén – internetezhetünk és számos alkalmazást is használhatunk, ráadásul az egyre népszerűbbé váló Video-on-Demand szolgáltatásokat, online videótékákat is könnyedén igénybe vehetjük. Manapság szinte már nem is kapni olyan készüléket, ami ne lenne „okos”, a különböző okostévék azonban egyes tulajdonságaik révén mégis eltérhetnek egymástól. Léteznek olyan tévék, amikben beépített mozgásérzékelő vagy kamera van, de olyanokat is vásárolhatunk, amik mobiltelefonról vagy tabletről is irányíthatóak, vagy vezeték nélküli billentyűzet segítségével könnyen kikereshetjük. Döntenünk kell tehát, hogy mekkora az általunk használt alkalmazások köre, és ennek megfelelően választhatunk pénztárcabarát megoldásokat és luxuskészülékeket is.

Sporthoz és sorozatokhoz – HD, Full HD vagy UHD?

A Full HD szinte minden jelenlegi kívánságunkat kielégítheti, akár a sportközvetítések, akár a sorozatok a kedvenceink, így univerzálisan jó választás lehet mindenki számára, az UHD azonban várhatóan a közeljövő népszerű és elterjedt formátuma lesz. De mi a különbség? A képfelbontás lényege, hogy a megjelenített kép hány képpontból áll össze, azaz minél nagyobb a felbontás, annál részletgazdagabb a kép. A HD-ready (1366*768 pixel) típusok közel 1 millió, a Full HD kép (1920*1080 pixel) összesen 2 millió, az Ultra HD/4K típusok (3840*2160 pixel) pedig több mint 8 millió képpontot tartalmaznak.

Annak ellenére, hogy az elérhető Ultra HD tartalmak száma még viszonylag kicsi – egyre több szolgáltató biztosít könnyen elérhető, élvezhető, akár magyar szinkronos UHD tartalmat, pl.: Netflix, Amazon, Filmbox –, az UHD felbontás kiemelkedő látványt nyújt, ezért az otthoni moziélmény biztosítására kiválóan alkalmas.


Jó tudni!

Gyakran emlegetett tulajdonsága a televízióknak a kontrasztarány, a fényerő, a hangzás és a frissítési frekvencia is, melyek mindegyike a felhasználói élmény javításának főbb elemei.

  • A kontraszt a fekete és a fehér színek fényerő értékének arányát adja meg, így minél magasabb, annál jobb. A mai tévék képernyője általában elég fejlett ahhoz, hogy megfelelő kontrasztot biztosítson, a valós kontrasztérték azonban jó, ha 1000:1 feletti.
  • A frissítési frekvencia elsősorban a gyártók által hangsúlyozott szám, ami arra utal, hogy a TV képe működés közben mennyire vibrál, és milyen gyorsan frissül, illetve különböző algoritmusok segítségével milyen mértékben képes éles és elmosódás nélküli képet biztosítani. Ezzel kapcsolatban manapság ritkán van probléma, a legtöbb tévé esetében 100Hz-es, 200Hz-es vagy 600Hz-es technológiával találkozhatunk. Egy lapos tévé alapból 50-60Hz-en vált, a nagy számokat a gyártók a tévékbe épített képjavító algoritmusokkal érik el, így a nagyon gyors jeleneteknél is éles és elmosódásmentes maradhat a kép.
  • Egyre több TV rendelkezik automatikus fényerő szabályozóval, így a külső fényviszonyoknak megfelelően élvezhetjük kedvenc műsorainkat.
  • A hangzás tekintetében érdemes megnéznünk, hogy milyen – zömében a térhangzásért felelős – rendszer található a kiszemelt készülékben. A Dolby Digital, a DTS és az SRS egyaránt jó teljesítményt nyújt.

Extrák az egész családnak

Ahhoz, hogy egy televízió az egész család igényeit kiszolgálhassa, fontos, hogy elég csatlakozó legyen rajta. Vásárlás során gondoljuk át, hogy mit szeretnénk a TV-hez csatlakoztatni, és ehhez mennyi, illetve milyen típusú csatlakozóra lesz szükségünk. A nagyfelbontású tévéknél a HDMI-csatlakozó az egyik legfontosabb, hiszen HDMI-bemenet található a BluRay-lejátszókon, a különböző set-top-boxokon, a laptopokon, a játékkonzolokon és a legújabb fényképezőgépeken, videókamerákon is. Hasznos, ha a TV oldalán, hozzáférhető helyen is van HDMI- és USB-bemenet. Néhány televízión már elérhető az úgynevezett HDMI-CEC támogatás is, ami lehetővé teszi, hogy minden HDMI-csatlakozón keresztül összekapcsolt készüléket egyetlen távirányítóval vezéreljünk. Manapság pedig nemcsak a szolgáltatók, de a tévék is kínálnak műsorrögzítő opciót, mint amilyen a PVR támogatás, így mindenki akkor nézheti meg kedvenc műsorait, amikor szeretné.

Tippek a bolti vásárláshoz!

  • Fontos a külső: ha tehetjük, ellenőrizzük a TV kinézetét egy áruházban!
  • A boltban kipróbálhatjuk a tévék beállításait is, ezt érdemes megtenni vásárlás előtt.
  • Az üzletben lépjünk egyet-kettőt oldalra, és nézzünk rá éles szögből is a tévére, hogy teszteljük a színeket és a látószöget, nehogy pórul járjunk!
  • Nem mindegy, hogy milyen az okostévé menürendszere. Nézzük meg, hogy érthető-e és könnyen kezelhető-e számunkra!
  • 3D TV vásárlásakor érdemes megnézni, hogy hány darab szemüveg jár mellé, nehogy a család valamelyik tagja kimaradjon a közös élményből. Ez különösen az aktív szemüvegeknél lehet lényeges, hiszen azok gyakran nem a legolcsóbbak. Mindig próbáljuk ki, hogy ha 90˚-kal elfordítjuk a fejünket, akkor is látjuk-e a képernyőt!
  • Felhasználási céltól, egyéni igényektől, ízléstől és ártól függően mindenki számára mást jelenthet az ideális TV fogalma, ezért amennyiben segítségre van szüksége a megfelelő készülék kiválasztásához, szakértő értékesítőink várják Önt üzleteinkben az ország 65 pontján.

 

Értesülj elsőként televízió akcióinkról, iratkozz fel hírlevelünkre!



 

Hozzászólások letiltva.