Túlélési tippek a kánikulához

Kislány ventilátorral hűti magát

A tikkasztó hőségben egy-egy nyári zivatar, vagy akár csak felhősebb égbolt igazi megváltást jelent túlhevült szervezetünknek és környezetünknek egyaránt. Nem járhatunk azonban folyamatosan esőtáncot, ha úgy érezzük, felfrissülésre vágyunk. Szerencsére ennél vannak egyszerűbb és lényegesen biztosabb módszerek.

Kezdjük az alapoktól!

Az ablak nem éjjel-nappali

Lakásunk ablakait tartsuk zárva napközben, a függönyöket húzzuk be, ha van redőny, engedjük le. Csak akkor érdemes kinyitni, amikor estefelé csökkeni kezd a hőmérséklet. Ezen a nyáron azt tapasztalhatjuk, hogy sokszor még éjszaka sem megy 20-23 fok alá a hőmérséklet, de ha sikerül egy kis kereszthuzatot létrehozni, máris elviselhetőbb a hőmérséklet, így már az alvás is könnyebben megy majd.

Vegyél egy hideg zuhanyt!

A hideg zuhany nemcsak bőrfelületünk hőmérsékletének csökkentésével frissít, de egészséges is. Gyorsítja az anyagcserét, az izmok regenerálódását, javítja a vérkeringést és még a stressz csökkentésében is segít. A legjobb, ha váltott vízzel zuhanyzunk, ezt nyáron érdemes hideggel kezdeni és azzal is zárni, míg a hűvösebb napokon meleggel kezdeni és azzal zárni. Meglepően frissítő élményben lesz részünk!

Irány a part!

Ha lehetőségünk van rá, akkor a vízpart mellett a hőség is elviselhetőbb. Naptej és kalap azonban mindig legyen nálunk! A napsugárzás szempontjából kritikus órákban (11.00-tól 15.00-ig) pedig ne tartózkodjunk sokat a napon, és érdemes arra is odafigyelni, hogy a vízben is leéghetünk!

Felfrissülés kívül-belül

A nyári melegben senkinek nincs kedve órákig főzőcskézni, arról nem is beszélve, hogy a tűzhely működtetése még jobban felmelegíti a lakást is. Érdemes olyan gyorsan elkészíthető ételekben gondolkodni, melyek kevés hőkezelést igényelnek. Vagy ha már mindenképp főznünk kell, akkor csináljunk nagyobb adagokat, hogy másnapra is maradjon. A fagyi és a jeges üdítők mellett érdemes megfontolni a forró teát is, a szervezetünk ugyanis úgy működik, hogy a megivott 2-3 dl meleg ital fűtőhatását ellensúlyozandó sokkal komolyabban kezdi hűteni testünket, míg a hideg ellen fűteni kezd. Mind a két esetben túlkompenzál valamelyest, tehát ha melegben meleget iszunk, azt fogjuk észlelni, hogy jobban frissít, mint hideg társai.

Persze az eddigiek mellett vannak még olyan trükkök és praktikák, amelyek segíthetnek átvészelni a nyarat, ami évről-évre egyre több hőhullámmal és kánikulai nappal érkezik. A ventilátorokról és a klímákról van szó, melyekkel kapcsolatban érdemes néhány szempontot alaposan megfontolni és figyelembe venni választás előtt.

 

Biztosabb módszert keresel? Nézd meg ventilátor és klíma kisokosunkat, ahol segítünk kiválasztani a megfelelő eszközt a hűsölésre, vagy kattints ide és fedezd fel kínálatunkat!

Hozzászólások letiltva.